Nagykozár Portál vakok és gyengénlátók számára

  Szociális és Munkaügyi Minisztérium
 

FELHÍVÁS KIHŰLÉSES HALÁLESETEK MEGELŐZÉSÉRE


Tisztelt Polgármester Asszony/ Úr!
Tisztelt Jegyző Asszony/Úr!



Az elmúlt év telén is közel 300 embertársunk szenvedett kihűlés okozta halált. Közülük jelentős számban magányosan élő idősek, saját lakásukon.
Életüket megmenthettük volna kellő odafigyeléssel, törődéssel.

Tisztelettel felkérjük Önt, hogy közvetve vagy közvetlenül is szíveskedjék közreműködni abban, hogy a kihűléses halálesetek megelőzését szolgáló felhívásunk és a segítők elérhetősége közismertté váljon és ezáltal az állampolgárok és a szakemberek együttműködésével életeket mentsünk.

Kérjük, hogy a területén működő szociális szolgáltatások a téli krízisre és a gázszolgáltatással kapcsolat nehézségekre figyelemmel többletkapacitást nyújtsanak ellátottjaik felé és azon lakosok felé, akik nem tartoznak az ellátásukba.

Kérjük, hogy a családsegítés jelzőrendszerének fokozott működtetését szervezzék meg, a szociális szolgáltatások esetében rugalmasabb ellátásszervezést, krízisszolgáltatást nyújtsanak (nappali intézmények vonatkozásában tegyék lehetővé a szolgáltatást a lakosok számára nagyobb kapacitással, nyitva tartással, általánosabb szolgáltatással, akkor is, ha nem célcsoportjuk).

 
Az elmúlt télen számos ember életét menthettük volna meg:
  • ha időben bekopogunk magányos, idős szomszédunkhoz,  
  • ha időben jelzéssel élünk a polgármesterhez, jegyzőhöz, a családsegítő szolgálathoz, a szociális gondozó szolgálathoz, a civil segítő szervezethez,
  • ha legalább hidegben mentőt hívunk az utcán fekvő embertársunkhoz,
  • ha felhívjuk a háziorvos figyelmét a leromlott egészségi állapotú, idős emberre.

NE KÉSLEKEDJEN A SEGÍTSÉGGEL!
TÖRŐDJÜNK EGYMÁSSAL!

Kérjük az egészségügyi és szociális szakembereket (háziorvosokat, védőnőket, szociális munkásokat), lelki pásztorokat, postásokat, szomszédokat, és valamennyi embertársunkat, hogy amennyiben veszélyeztetett idős és elhagyatott emberről szerez tudomást, úgy azt jelezze a település jegyzőjének.

 
Budapest, 2009. január 08.
Szűcs Erika
 

TÁJÉKOZTATÓ A HAJLÉKTALAN REGIONÁLIS DISZPÉCSERSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGÉRŐL

A hajléktalanok regionális diszpécserszolgálatainak elérhetőségét a következő címen érhetik el:
http://www.diszpecserportal.hu/viewpage.php?page_id=50
vagy
Kategória: Korábbi hírek