Tisztelt Választópolgárok !
A Köztársasági Elnök kitűzte az EP képviselőválasztás időpontját. A legfontosabb tudnivalók:
Szavazni május 26-án 6 és 19 óra között lehet.
A Nemzeti Választási Iroda a 2019. március 20-i névjegyzéki adatok alapján legkésőbb április 5-ig (péntek) küldi meg az értesítést, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár szerepel a névjegyzékben, illetve arról is, hogy hol és mikor szavazhat. A választópolgár – ha nem kapja meg az értesítőt, vagy ha az megsemmisül vagy elvész – a helyi választási irodától (a jegyzőtől) új értesítőt igényelhet. Az értesítő bemutatása egyébként nem feltétele a szavazásnak. Azok, akik mozgásukban
Aki a mozgóurnát más indokkal (pl. kényelmi szempontok miatt) kéri, annak a kérését a helyi választási iroda, illetve a szavazatszámláló bizottság elutasítja.
Mozgóurnát
Fontos, hogy aki mozgóurnát kért, a szavazókörben „hagyományos módon” nem szavazhat, kizárólag mozgóurnával!
Mozgóurna igénylésével kapcsolatos kérelmet 2019. március 21-től (csütörtök) lehet benyújtani.
A kérelmet levélben vagy ügyfélkapu nélkül elektronikus úton 2019. május 22-én (szerda) 16.00 óráig, személyesen vagy ügyfélkapuval elektronikus úton 2019. május 24-én (péntek) 16.00 óráig lehet visszavonni.
Ha a mozgóurnát bejelentett lakóhelyétől eltérő helyre kívánja igényelni, nem szükséges előtte külön átjelentkeznie. Az átjelentkezési kérelmet azok nyújthatják be, akik a szavazás napján Magyarországon, de a lakóhelyüktől eltérő helyen kívánnak szavazni.
A kérelmet 2019. március 21-től (csütörtök) lehet benyújtani legkésőbb 2019. május 22-én (szerda) 16.00 óráig.
Átjelentkezni bármelyik magyarországi településre (illetve budapesti kerületbe) lehet.
A külföldön történő szavazásról és minden egyéb fontos kérdésről a www.valasztas.hu oldalon tájékozódhatnak, illetve a Nagykozári Közös Önkormányzati Hivatalban működő helyi választási irodában személyesen, telefonon, vagy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Nagykozár, 2019. március 12. dr. Jávorcsik Béla HVI vezető