A Speciális Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálat sikerét alapul véve indul el a Magyar Honvédség új, állandó szolgálati formája, az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ). A szolgálat létrehozásakor célkitűzés volt, hogy egy olyan képzési és kereseti alternatíva jöjjön létre, amely elsősorban azokat a fiatalokat szólítja meg, akik az idei tanévben valamiért kénytelenek egy évvel elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán.
Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik. Magyarországnak is szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik a civil életük mellett támogatják a honvédség munkáját, és veszélyhelyzetben sem riadnak vissza attól, hogy komoly segítséget nyújtsanak az országnak.
A kötelező sorkatonai szolgálat intézményének 2004-es felfüggesztése óta felnőtt egy olyan generáció, amely a honvédelemmel kapcsolatos feladatokról közvetlen személyes tapasztalattal nem rendelkezik. Annak érdekében, hogy a folyamat iránya fordulatot vegyen és az állampolgárok honvédelmi ismeretei egyre szélesebb körűvé váljanak, a Honvédelmi Minisztérium jelentős szerepet vállal a hazafias nevelés támogatásában, kiemelt szerepet kapnak a honvédelmi nevelést támogató tevékenységek, melyek elősegítik a katonai pályaorientációt, valamint az utánpótlás biztosítását.
Az ÖKSZ 2+4 hónapos katonai szolgálat teljesítését vállalók átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzésen vehetnek részt, egyben stabil kereseti lehetőséget, megélhetési alternatívát is jelenthet.
A képzés első ciklusában (2 hónap) a résztvevők egységesen a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegre jogosultak, mely jelenleg bruttó 167.400,- forint.
A második, 4 hónapos ciklus megkezdése előtt több választási lehetősége van a résztvevőnek:
A programra jelentkezők a fenti illetményeken kívül ellátásban, utazási költségtérítésben, szükség esetén szociális támogatásban részesülnek, valamint valamennyi, a katonáknak járó vásárlási kedvezménnyel is élhetnek.
Az ÖKSZ kiképzései 2021. szeptember 15-én, a jelentkezők létszámának függvényében, tervezetten a megyeszékhelyeken és Budapesten indulnak (Zala megyében Nagykanizsán).
Azért, hogy a kiképzés első fázisa lehetőleg a jelentkező lakhelyéhez minél közelebb essen, további helyszíneken is felkészülünk a jelentkezők fogadására, a kiképzési helyszíneket a létszámok alapján fogjuk véglegesíteni.
A jelentkezés feltételei: egy háziorvosi véleménnyel egyenértékű egyszerűsített egészségi és pszichikai alkalmassági vizsgálat, betöltött 18. életév, és büntetlen előélet.
Habár a program kiemelt célcsoportjai a felsőoktatásba jelentkező, de felvételt nem nyert, vagy a köznevelési intézményeket szakképesítéssel vagy anélkül elhagyó 18 év feletti fiatalok, azonban az ÖKSZ nemtől függetlenül, minden magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű, cselekvőképes, 18 és 65 év közötti magyar állampolgár előtt is nyitva áll.
Jelentkezni 2021. július 22-től legkésőbb 2021. augusztus 31-ig, bármelyik magyarországi toborzóirodában.
Ügyfélfogadási idő!