Nagykozár Portál vakok és gyengénlátók számára

Itt a vakáció! Hogyan kerülhetők el a leggyakoribb fertőzések és a gyermekbalesetek?

Az iskolai szünet kezdetével a gyerekek megszokott életrendje megváltozik. Lazul a fegyelem a mindennapok és a higiénia területén is, melynek következményeként gyakoribbá válnak bizonyos hasmenéses megbetegedések, de a gyerekbalesetek is. Többségük azonban kis elővigyázatossággal megelőzhető, illetve elengedhetetlenül szükséges a szülők odafigyelése. Erről volt szó az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet tájékoztatóján Budapesten.

A nyári időszak járványügyi szempontból komoly veszélyeket rejt magában, ez az időszak a különböző hasmenéses (enterális) megbetegedések szezonja. Az élelmiszer eredetű fertőzések megelőzéséhez különös gondot kell fordítani a hűtést igénylő termékek tárolására. A kényes (pl. tojással készült, alig hőkezelt) ételeket frissen fogyasszuk vagy azonnal hűtsük. Ha kirándulni, erdei túrára indulunk, fontos a zárt ruházat viselése, ami a kullancscsípés elleni védekezés egyik legegyszerűbb módja. Hazaérve, de akár napközben is tartsunk kullancsvizitet, vagyis vizsgáljuk át a bőrünket. Ez – az un. Lyme-kór miatt – még azoknál is fontos, akik a kullancsok által terjesztett agyhártyagyulladás ellen védőoltást kaptak.

A külföldi utazásra érdemes egészségügyi szempontból is felkészülni. Magyarország járványügyi helyzete kiváló, így nálunk szinte teljesen ismeretlenek, vagy nagyon ritkák az afrikai és ázsiai régiókban mindennapos, akár halállal is végződő betegségek: hastífusz, különböző hasmenéses tünetekkel járó betegségek, kolera, malária, dengue-láz vagy a leggyakoribbnak számító fertőző májgyulladás. Éppen emiatt fontos, hogy az utazó még indulás előtt látogasson el szakemberhez, aki nemcsak felkészíti a nyaralásra egészségügyi szempontból, hanem ellátja a szükséges védőoltásokkal és gyógyszerekkel, tanácsokkal. Ha valaki a nyaralásról hazatérve betegszik meg, forduljon orvoshoz, mert lehet, hogy egy egyszerű náthának vélt betegség sokkal komolyabb fertőzést takar.

A nyári szünidőben nem csak egyes fertőzések, de a gyermekbalesetek is megszaporodnak. Ennek oka, hogy a család gyakran nem biztosít olyan felügyeletet, ami az adott életkorban szükséges volna. Nyáron a gyermekek és fiatalok többször végeznek olyan tevékenységet (sport, játék, kirándulás, táborozás, nyári munka), amiben nincs még elég tapasztalatuk, gyakorlatuk. Utazáskor a környezet is ismeretlen számunkra, ezért a nyaralóhelyeken, főleg a megérkezést követő napokban, gyakoribbak a balesetek.

Magyarország a gyermekbiztonság tekintetében az Európai Unión belül a középmezőnyben helyezkedik el. Örvendetes azonban, hogy azon országok közé tartozunk, ahol az elmúlt 5 évben javult a helyzet: az elérhető 60 pontból 2007-ben 32, 2012-ben pedig 37,5 pontra értékelték hazánk teljesítményét. Ugyanakkor a balesetekből eredő gyermekhalálozások több mint 40%-a megelőzhető volna, ha nálunk is olyan lenne a gyermekbiztonság helyzete, mint a jelenleg legbiztonságosabb európai országban, Hollandiában.

Hogyan előzzük meg a gyermekbaleseteket?

Az Európai Gyermekbiztonsági Szövetség koordinálásával 2012-ben már harmadik alkalommal készült gyermekbiztonsági helyzetelemzés. 31 európai országban vizsgáltak meg mintegy száz olyan, bizonyítottan hatékony eljárást, melyek átvételével, bevezetésével és megvalósításával a véletlen gyermekbalesetek száma, azok súlyossága csökkenthető.

Néhány fontos tennivaló a szülők számára:

  1. Vízparton, fürdőhelyen, otthoni kerti medence vagy tó környékén az úszni nem tudó gyermeket percekre sem szabad egyedül hagyni.
  2. Vegyszereket, permetezőszereket, gyógyszereket, lőszereket, tűzgyújtásra alkalmas eszközöket a gyermekek elől gondosan el kell zárni.
  3. Gépjárművekben a biztonsági gyermekülést, a rövid utakon is használni kell.
  4. Kerékpározáskor, lovagláskor védősisakot kell viselni.
  5. Nyílt tűz (bográcsozás, szalonnasütés, grillezés) környékén a gyermeknek folyamatos felnőtt felügyeletre van szüksége.
  6. A felnőttek a személyes példamutatásukkal hatnak legerősebben a gyermekek viselkedésére!

Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztály

Országos Gyermekegészségügyi Intézet

ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály

Tisztelettel: Kéri Nagy Éva védőnő

Kategória: Védőnői cikkek