Nagykozár Portál vakok és gyengénlátók számára

Ez évben szeptember 19-én került megrendezésre az immáron hagyományossá vált „Septemberfest” Német Nemzetiségi Délután, melyet a Német Kisebbségi Önkormányzat szervezett, és mely a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatásával valósult meg. Pályázat útján nyertünk 100.000,-Ft támogatást

Ezzel a rendezvénnyel kívántuk feleleveníteni a német hagyományokat, népviseletet.
A fellépők dalai, táncai a régmúltat idézték fel, emlékeztetve nagyszüleink, elődeink népviseletére. Felvállaltuk a helyben még fellelhető német nemzetiségi emlékek gyűjtését, bemutatását. Ebből kiállítást szerveztünk. ( ruházat, használati tárgyak, imakönyv, régi fényképek, emlékek). A jelenlevők kis ízelítőt kaphattak a korabeli helyi viseletről, használati tárgyakról, és az összegyűjtött fényképeken keresztül betekintést nyerhettek a mindennapi élet és jeles események megörökített pillanataiba.

Községünk templomában 16 órától német nyelvű igeliturgiát tartottunk.
A program 17 órától a Művelődési Házban folytatódott, melynek fellépői a helyi óvodások, a bogádi iskolások, a Lila Akác Nyugdíjas Klub, a nagykozári német dalkör, az olaszi vegyeskórus, valamint a vókányi és újpetrei kórus és néptánccsoport volt. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden fellépőnek! A fellépések végeztével mindenkit megvendégeltünk étellel, itallal, pogácsával, színes kaláccsal. A rendezvényünkre a keceli német kisebbségi önkormányzat is eljött, melynek nagyon örültünk, velük a jövőben szeretnénk együttműködni, jó kapcsolatot ápolni.
Az est folytatásaként, az éjszakába nyúlóan a tánchoz kedvet kapott vendégek a svábbálban szórakozhattak, ahol a zenét a mecseknádasdi „StefansKapelle” szolgáltatta. 11 órakor tombolasorsoláson vehettek részt a jelenlevők.

Örömmel tapasztaltuk, hogy kezdeményezésünkkel hagyományt sikerült teremteni.
Ezen kezdeményezéssel kívánjuk összefogni a német nemzetiséghez tartozó, e közösséghez kötődő lakosságot, ezzel is erősítve a nemzetiségi öntudatot, identitástudatot.
Célunk, hogy minél több embert megszólítsunk, az új lakókat pedig bevonjuk mindennapi életünkbe, ezáltal is megismertetve őket szűkebb környezetük múltjával.
Bízunk benne, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy anyanyelvünket használva átörökíthessük a még meglévő hagyományainkat, értékeinket.

Herbelyné Baron Mária
Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke
Kategória: Korábbi hírek