Nagykozár Portál vakok és gyengénlátók számára

Tisztelt Nagykozáriak!

 

Gyűjtsünk Delikát8 vonalkódot gyermekeinkért!

Delikát8 Az Unilever Kft. 2011-ben is kiírt pályázatot a játszóterekre. (Egyenként 5 millió forintos beruházás, összesen 8 játszótér). Nagykozár pályázhat 5 játszótérre. (régió szerinti, országos, legtöbb vonalkódot összegyűjtött hely, 1 főre jutó legtöbb vonalkóddal rendelkező település, és a SPAR blokkokkal nyerhető játszótér).

Rendkívüli lehetőség, hogy az eddigieken kívül a SPAR, INTERSPAR, KAISERS’ üzletlánc boltjaiban valaki 1kg Delikát ételízesítőt vásárol, február 1.- május 1. között, duplán nyerhet. A vonalkódon kívül a vásárlást igazoló szelvény (blokk) beküldésével is lehet pályázni. Tehát a blokkal is, és a vonalkóddal is pályázunk, így 1 kg delikáttal 2 pályázaton tudunk részt venni. (A blokkon jól látszódjon a termék neve és mennyisége.)

Ezzel a plusz lehetőséggel is növelhetjük az esélyt, hogy nyerjünk, és így 5 fordulóban indulhatnánk.

Aki ezzel a lehetőséggel is növelné az esélyünket, azt kérnénk, hogy a blokkot is és a delikát tasakot is dobja be a kihelyezett gyűjtőládák, valamelyikében.

Eddig sok vonalkód gyűlt össze, de még nagyon sokra van szükség ahhoz, hogy nyerjünk.

Minden vonalkód számít tehát, mert csak összefogással tudunk nyerni.

Kategória: Korábbi hírek