Nagykozár Portál vakok és gyengénlátók számára

A Bogád - Romonya - Nagykozári Víziközmű Társulat célja a szennyvízberuházás önerejének biztosítása. A társulat megalakulását szervezőbizottság készítette elő. A társulat a szervezők által gyűjtött meghatalmazásoknak és a személyesen megjelent érdekelteknek köszönhetően 2013. március 5-én határozatképes alakuló ülést tartott. A társulat elfogadta alapszabályát, megválasztotta tisztségviselőit és kimondta megalakulását, a cégbíróság március 28-án a társulatot bejegyezte. A társulat az OTP Bank Nyrt.-nél számlát nyitott és a pénzintézeten keresztül ötezer darab csekket rendelt meg. A befizetéshez szükséges csekkek április 12-én délután megérkeztek. Az érdekeltek még áprilisban kivetési értesítőt kapnak. Tekintettel arra, hogy a társulat alakuló ülésén rögzített befizetési határidők nem tarthatók, rövid határidővel szabott új időpontokról adunk majd tájékoztatást az értesítők kézbesítése során. A hozzájárulás banki átutalással is teljesíthető lesz. A víziközmű társulat számlaszáma: 11731001 - 20156653. A közlemény soron a kivetési értesítőben jelzett azonosító számot kérjük feltüntetni. Kérdéseikkel forduljanak bizalommal a társulat tisztségviselőihez.

 Pfeffer József intézőbizottsági elnök

A víziközmű társulat intézőbizottságának elnöke Pfeffer József (Bogád), elnökhelyettese Herman József (Romonya), tagjai dr. Szentirmayné Kiss Mária (Nagykozár), Harangozó Zoltán (Bogád), Horváth Szilárd (Nagykozár) és Wahl Attila (Romonya). Az ellenőrző bizottságot Csányi József (Nagykozár) vezeti, a bizottság munkájában Gyuricza Sándor (Bogád) és Miklós Dezső (Romonya) vesznek részt.

Kategória: Korábbi hírek