Nagykozár Portál vakok és gyengénlátók számára

A TÉLI RENDKÍVÜLI IDŐJÁRÁS VESZÉLYEI

Az erős téli lehűlés, a várható intenzív havazás, fagyás az Országos Meteorológiai Szolgálat által idejében előre jelezhető, ezért megfelelő előrelátással és gondossággal fel lehet rá készülni. Ha azt észleljük, hogy a hőmérséklet fagypont alatti és az eső esik, akkor számíthatunk jégréteg kialakulására, emiatt körültekintően és fokozott óvatossággal közlekedjünk, mind gyalogosan, mind gépjárművel! Tartós és intenzív ónos eső idején villanyvezetékek szakadhatnak le, és faágak is letörhetnek a rájuk rakódó jég súlya alatt.

Városban sem árt, de főként kisebb, nehezebben megközelíthető településeken fontosak az alábbi teendők!

  • Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a híradásokat és az időjárás előrejelzést.
  • Célszerű előkészíteni hólapátot, szóró-sót, homokot, elemes rádiót és zseblámpát, tartalék elemeket.
  • Gondoskodni kell, hogy a mobiltelefonok fel legyenek töltve, indokolt lehet tartalék akkumulátor beszerzése is.
  • Megfontolandó, hogy ivóvízből (ásványvíz), nem romlandó élelmiszerekből, gyógyszerekből néhány napra elegendő tartalékot képezzünk.
  • Érdemes hordozható alternatív fűtőtestet vagy tűzhelyet készenlétbe állítani, és felhalmozni tartalékokat tüzelőanyagból.
  • Legyen elérhető helyen elegendő mennyiségű meleg ruházat, amely lehetővé teszi a többrétegű öltözködést.
  • Fontos, hogy víztelenítsük a kinti csapokat, nehogy a fagyás miatt elrepedjenek a csövek, és a víz elárassza a házat.
  • Hagyományos tüzelőberendezés (pl. kandalló) használata esetén különös figyelemmel kell lenni a tűzmegelőzésre, füstelvezetésre.
  • Azokat a PB gázzal üzemelő fűtőkészülékeket, amelyek nincsenek a kéménybe kötve, vagy az égéstermékek szabadba történő kivezetése más módon nem megoldott, soha ne üzemeltesse folyamatosan zárt térben. A helyiség nagyságától és a fűtési fokozattól függően legalább egy-másfélóránként szellőztetni kell a helyiséget, ellenkező esetben a felgyülemlő égéstermékek mérgezést okozhatnak.
  • A gázszolgáltatás ideiglenes kimaradása esetén ne hagyja nyitva a fűtőkészülék elzárócsapját!
  • Legyenek otthon alapvető gyógyszerek, kötszerek, ha csecsemő van a családban, számára tápszerek.

 

A téli időjárás alatt az elkerülhetetlen utazásra jó előre fel kell készülni!

  • Szélsőséges időjárási viszonyok között nem biztonságos az utazás, különösen, ha nagyobb távolságra kell eljutni!
  • Ha feltétlenül szükséges útnak indulni, mindig kísérő társsal tegye, és csak abban az esetben, ha meggyőződött róla, hogy úti célját biztonsággal eléri, és a visszautazás feltételei is biztosítottak.
  • Ha nagyobb távolságot kell gyalogosan megtennie, öltözzön rétegesen, felsőruházata lehetőleg legyen vízhatlan, vigyen magával meleg kávét vagy teát.
  • Gépkocsival csak akkor induljon el, ha feltétlenül szükséges, ha gépjárműve megfelelő műszaki állapotban van, és rendelkezik a biztonságos téli üzemeléshez szükséges elszereléssel (téli gumiabroncsok, hólánc, tartalék üzemanyag, elakadás esetére lapát vagy ásó, homok, stb.). Ebben az esetben sem tanácsos egyedül elindulni.
  • Indulás előtt a gépkocsijában helyezzen el meleg takarót, elektromos kézilámpát, meleg italt, legalább egy napi étkezésre elegendő élelmiszert.
  • Legyen felkészülve, hogy gépkocsija bármikor elakadhat és esetleg csak órák múlva tud továbbhaladni. Öltözetét úgy állítsa össze, hogy szükség esetén gyalog is képes legyen folytatni útját.
  • Amennyiben hosszabb időt (néhány órát) kénytelen álló gépjárművében tartózkodni, a motor járatásával fűtheti az utasteret, de ne felejtsen el legalább tíz-tizenöt percenként szellőztetni. Az álló jármű utasterébe ugyanis kipufogó gázok szivároghatnak, amelyek súlyos rosszullétet, esetleg halálos balesetet okozhatnak.
  • Alkoholt soha ne fogyasszon a hideg elleni védekezés céljából! Kezdeti élénkítő hatása után csökkenti a fizikai teljesítőképességet, fáradságot, bágyadtságot okoz, illetve csökkenti a helyzetfelismerő- és ítélőképességet, amely ilyen helyzetben életveszélyes lehet.

 

Kérjük, hogy a fentieket vegye figyelembe a jelenlegi szélsőséges időjárási körülményekre tekintettel!

 

Pécsi Rendőrkapitányság

 

Kategória: Korábbi hírek