2015. december 15.
A szennyvízberuházásban kivitelezőként részt vevő három gazdasági társaság végszámlája augusztus végétől várt kifizetésre. A Platina Bau Zrt., a BTMP Kft. és a Wolfbau Team Kft. végszámláinak összegét a hét elején elutalta a szennyvízpályázat közreműködő szervezete, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság Közműfejlesztési és Hulladékgazdálkodási Végrehajtási Főosztálya. A végszámlák kifizetésével megtörténik a pénzügyi zárás és várhatóan december 21-én a vagyon aktiválása is. Ezzel a lépéssel törvény erejénél fogva és a felek által megkötött tulajdonjog átruházási szerződéssel is rögzítetten a társulás a beruházás során létrejött vagyont a nyáron elkészíttetett vagyonértékelésben megállapított hányadok szerint az ellátásért felelős helyi önkormányzatoknak térítésmentesen, közcélú adományozás jogcímmel átadja.
A bogádi, nagykozári és romonyai lakossághoz várhatóan januárban érkeznek postai úton a szerződések a Tettye Forrásház Zrt.-től, amely szolgáltatóval a helyi önkormányzatok hatályba lépést felfüggesztő feltételekkel még 2015. november 4-én szerződést kötöttek. A közreműködő szervezet költség-haszon elemzés felülvizsgálatot végzett, a társulásnak az üzemeltetéshez kapcsolódóan volt erre szüksége, azonban a felülvizsgálat következményeként 2015. december elején kormányhatározattal nyolcvanöt százalékról kilencvenöt százalékra emelték a már megvalósult beruházás pályázati támogatását, amely kérdéskört a pénzügyi zárástól függetlenül törekszik kezelni a társulás. A pénzügyi záráshoz kapcsolódóan a következő hónapban jelentős feladat lesz a víziközmű társulat megszüntetésére irányuló elszámolási eljárás megindítása is, az ezerkétszáz érdekeltet tömörítő társulat feladatait a helyi önkormányzatok veszik át.
Fontos, hogy a társulat számlaszámára várhatóan 2016. februártól nem lehet befizetést teljesíteni, minden önkormányzat saját elkülönített társulati számlával fog rendelkezni, az elszámolást követően fennálló tartozásokat az új elkülönített számlákra kell majd fizetni.
A díjról a következőket érdemes tudni. 2016. január 1-jétől nem lehet hatósági árra számítani, így várhatóan késő tavasszal átmeneti díjjal kerül a szolgáltatás igénybevételétől kezdődően visszamenőlegesen kiszámlázásra az első időszak, majd havi számlázási rendben kell fizetni a szolgáltatás ellenértékét.
A díj kéttényezős lesz, rendelkezésre állási és fogyasztással arányos díjból fog állni. A lakossági szerződések érkezésével a további teendőkről is tájékoztatást kapnak a leendő fogyasztók.
BRNK Pfeffer József